Schnitta Egyesület

 

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Schnitta-díjjal kitüntetett éttermi szakemberei 2007. június 19-én, Tihanyban a Ferenc Csárdában alapították meg a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Emlékbizottságot. A Schnitta-díjat 1997. március 15-én alapította az MNGSZ, s azóta számos neves szakember kapta meg, akik a díj alapítójának szellemiségével egyetértenek, azt magukénak vallják.

A bizottság megalakulásának helyszínén elfogadott alapszabályában egyebek mellett rögzítette az Emlékbizottság fő céljait és feladatait:

– A névadó sírjának gondozása és emlékének, szellemiségének méltó megbecsülése.
– Az éttermi szakmát érintő kérdésekben véleményformáló szerep betöltése.
– A „hagyomány és a modernizáció” alapelveinek megfelelően a magyar éttermi hagyományok megőrzése, átörökítése, továbbadása.
– Szakmai versenyek, bemutatók, rendezvények, továbbképzések szervezése.
– Egységes zsűrizési szempontok kidolgozása a hazai pincérversenyekre.
– Szakmai tankönyvek valamint kiadványok összeállítása, lektorálása, véleményezése.
– Alapítvány, egyesület létrehozása és működtetése.

Az Emlékbizottság 2011-ben döntött arról, hogy elérkezett az ideje az egyesület létrehozásának. Az emlékbizottság június 22-i ülésén, Alsóörsön alapította meg az Egyesületet, amelyet a Veszprém Megyei Törvényszék Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület közhasznú szervezet néven jegyzett be.

A Schnitta Egyesületnek tagjai lehetnek – a Schnitta-díjasokon kívül – mindazok a magánszemélyek, társaságok, vállalkozások, oktatási intézmények, alapítványok, társszervezetek, akik az alapszabályban rögzítetteket elfogadják.

Az Egyesület egyik fontos feladatának tekinti, hogy az éttermi szakembereknek, iskolai szakoktatóknak régiónként és országosan is olyan információkat, továbbképzéseket, tanácsokat adjon, melyek segítségével az általánosan elfogadott szabályok egységesíthetők legyenek.

Az Egyesület névadójának Schnitta Sámuelnek munkássága előtt tisztelegve az Egyesület elindított egy országos vendéglátó versenyt, melyen a három alapszakma (pincér, cukrász, szakács) tanulói versengenek a legjobb csapat címéért.

Az Egyesület az éttermi kultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységek elismeréseként díjakat, kitüntetéseket (Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Díj, Posztumusz Díj és Schnitta Emlékérem) is adományoz.

A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület tisztségviselői:

Elnök: Török István János (Szentendre)

Alelnökök: Barabás Zoltán (Debrecen) és Punk Ferenc (Tihany)

Titkár: Vantal Gábor (Miskolc)

Kincstárnok: Dulai Norbert (Miskolc)

Külügyi és Szakképzési Bizottság vezetője: Mayer Gyula (Alsóőrs)

Oktatási Bizottság vezetője: Dr. Kovács Mihályné (Nyíregyháza)

Felügyelő Bizottság elnöke: Neuwirth Imre (Budapest)

Felügyelő Bizottság tagjai: Meskál Tibor (Budapest) és Pinczés Károly (Hajdúszoboszló)

A közigazgatási régiók elnökei:

1. Budapest és Pest megye: Hadnagy János (Budapest)

2. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye: Voleszák Zoltán (Sopron)

3. Komárom, Esztergom, Fejér és Veszprém megye: Mikóczy Zoltán (Veszprém)

4. Somogy, Tolna és Baranya megye: Meszes István (Siófok)

5. Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Vantal Gábor (Miskolc)

6. Hadú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megye: Barabás Zoltán (Debrecen)

7. Bács-Kiskun, Csongrád és Szolnok megye: Horváth Ferenc (Kisújszállás)